A Unix nem egy új operációs rendszer. Elég régóta (informatikai
mértékkel mérve nagyon régóta) stabilan és egyre növekvõ arányban
jelen van a számítástechnikai világban. Hosszú ideig az egyetemi, kutatói
szférában volt egyeduralkodó, és mostanában egyre újabb és újabb
területeket (banki, vállalati, adatfeldolgozó szféra) hódít meg.
Legfõbb ereje dinamikusságában, alkalmazkodóképességében rejlik:
képes ugyanazt a környezetet nyújtani mind a multiprocesszoros mainframe,
mind az otthoni 386-os PC-je elõtt ülõ felhasználónak. Manapság,
amikor az otthoni számítogépek teljesítménye, illetve a velük szemben
támasztott igények, a végzendõ feladatok már egyre közelebb kerülnek a
egykori "nagygépek" szintjéhez, egyre inkább szükség van egy olyan
környezetre, amely képes hardvertõl, platformtól függetlenül mindenhol
ugyanazt nyújtani: a számítástechnikai világ "utolérte" a Unix-ot.
Mert a Unix meglehetõsen régi dolog. Elsõ változatát 1969-ben készítette
Ken Thomson és Dennis Ritchie az AT&T Bell Labratóriumában egy PDP-7 típusú
számítógépre. A rendszer magját 1973-ban átírták C nyelvre - ennek
köszönheti a Unix mind a mai napig legnagyobb elõnyét, a kõnnyû
hordozhatóságot. Az AT&T kezdetben ingyen az amerikai egyetemek
rendelkezésére bocsátotta a Unix forráskódját, így tíz éven belül
százezer fölé emelkedett a mûködõ Unix rendszerek száma (ne felejtsük,
ez még a "hõskorszakban" volt - a 80-as évek elején százezer
számítógép még hatalmas nagy szám volt).
A gyors terjedésnek azonban jelentkeztek a hátulütõi is: nem volt
egységes ellenõrzése senkinek sem a forráskód, a rendszer egysége felett,
így számos (helyi módosításokon alapuló) változat alakult ki, amelyek
közül a két legjelentõsebb a Berkeley egyetemen kifejlesztett BSD Unix,
amely jelenleg a 4.4-es verziónál tart, illetve az AT&T "hivatalos"
változata a System V (System Five, amely a 4. Release-nél tart, rövidítve
SVR4), amelyet a Unix System Laboratories fejleszt tovább. (Az USL-t
egyébként a Novell vásárolta fel a közelmúltban).
Ezen fõ változatok mellett számos kisebb-nagyobb alváltozat van forgalomban
még napjainkban is.
Amint a Unix egyre népszerûbbé kezdett válni a kereskedelni szférában,
egyre több cég ismerte fel egy egységes Unix szabvány fontosságát, és
több egységesítõ, szabványosító bizottság és csoportosulás kezdett
dolgozni. Az USL köré tömörülõ cégek az SVR4 mögé sorakoztak fel,
a BSD irányból érkezõk pedig az OSF (Open Systems Foundation) ajánlását,
az OSF/1-et támogatják. Idõközben független (nem az érdekelt cégek
támogatásával létrejött) bizottságok is próbálták valamennyire
egységesíteni a BSD és System V ajánlásokat, és az IEEE kidolgozta
(az ANSI és az ISO támogatásával) a "POSIX" (Portable Operating System
Interface (x)) ajánlást, amely igyekszik egyesíteni a két fõ szabványt.
Végül 1993-ban a Novell átruházta a UNIX védjeggyel kapcsolatos jogait
az X/Open konzorciumra, amely lényegében a világ összes jelentõsebb
gyártó és felhasználó szervezetét tömöríti, így tulajdonképpen
többé-kevésbé függetlennek mondható.
Fontos megjegyezni a "UNIX" és a "Unix" terminológia közötti különbséget:
a szakmában meghonosodott szokás szerint "UNIX"-szal jelölik az "igazi",
az USL licensszel rendelkezõ, USL forráskódból származó rendszereket,
míg a "Unix" jelölés általában jelöl mindenféle "Unix típusú"
rendszert, amelyek a "józan ész" alapján Unixnak mondhatók, függetlenül
attól, hogy van-e valami közük az USL-hez vagy sem. Újabban lehetõvé
vált, hogy bármely gyártó - függetlenül attól, hogy USL forrásból
származik-e a rendszere vagy sem - kérje az X/Open-t, hogy egy szoftver-
specifikáció és teszt alapján (ezt nevezik SPEC 11.70-nek) minõsítse
termékét "igazi" UNIX-nak, az UNIX védjegy viselésére jogosultnak,
azonban ez a specifikáció annyira új még, hogy mindezidáig egy cég sem
kért ilyen minõsítést. A közeljövõben azonban, amint a cégek
befejezik termékeik hozzáigazítását specifikációhoz, tömegesen
várható az egységes szabványnak megfelelõ UNIX rendszerek megjelenése.
Természetesen, mivel a Unix nagyon könnyen hordozható, már elég korán
megszülettek az Intel-PC-alapú Unixok is, elõször csak oktatási célokra
(pl. a már 286-oson mûködõ XENIX), majd megjelentek a már komoly munkára
is képes PC-s Unix verziók, melyeknek kereskedelmi ára 500 és 2000 $
között van.
Amikor a Unix még csak az egyetemi és akadémiai szférában volt közismert,
kialakult körülötte egy hatalmas programkörnyezet: minden egyetem,
kutatóintézet elkészítette saját megoldásait felmerülõ
számítástechnikai problémáira (a szövegszerkesztéstõl,
táblázatkezeléstõl kezdve a mindenféle apró utility-n keresztül a
különbözõ fordítóprogramokig), és mivel ezek az intézmények non-profit
szervezetek voltak, elkészült szoftvereiket publikussá tették.
Forráskódban, C nyelven adták közre ezeket a programokat, egyre inkább
a terebélyesedõ Hálózat segítségével, és a C nyelv és az egységes
környezet miatt minden Unix felhasználó lefordíthatta, használhatta,
módosíthatta és továbbfejleszthette õket szinte teljes szabadsággal.
Ennek a folyamatnak az eredményeként alakult meg Richard Stallman
kezdeményezésére az FSF (Free Software Foundation) alapítvány, melynek
célja egy szabadon (forráskódban is) ingyen hozzáférhetõ
szoftverkörnyezet biztosítása bárki számára, illetve ennek részeként
a GNU project (GNU is Not UNIX), amely pedig egy minél teljesebb Unix rendszert
kíván létrehozni és biztosítani. Ennek jogi megfogalmazása a GPL
(GNU General Public License). GPL alá esõ szoftvert bárki készíthet,
amennyiben megfelel bizonyos feltételeknek, és jogi (copyright)
probléma esetén számíthat az FSF segítségére. GPL alá esõ szoftvert
bárki használhat, sõt módosíthatja is azt, amennyiben amikor a szoftvert
továbbadja, továbbadja annak teljes forráskódját is, esetleges
módosításai feltüntetésével. GPL szoftverért pénzt kérni nem szabad,
viszont fel lehet számítani a másolással, terjesztéssel, installálással
konfigurálással stb. kapcsolatos költségeket. A szoftver
módosításáért sem szabad pénzt kérni - GPL forrás módosítva is GPL
forrás marad.
Megvolt tehát a GNU környezet: fordítók, segédprogramok, és a szabadon
terjeszthetõ XFree grafikus felület, egy olyan operációs rendszer
mag hiányzott csak, amely bizonyítottan szabad (nem tartalmaz copyright
alá esõ USL vagy BSD kódot). Ennek megírását kezdte el helsinki
egyetemista korában Linus Torvalds, hogy aztán több száz segítõjével
egyûtt létrehozza azt, amit ma Linuxként ismerünk: egy teljes, szabad
operációs rendszert bárki 386-os PC-jére.
Bár Linus Torvalds egyedül kezdett hozzá operációs rendszere
elkészítéséhez, ma már a Linux oly sokfelé ágazott és akkorára nõtt
(ma már talán ez a legtöbb PC-s hardvert támogató szoftver, es átírása
más architektúrákra - Sun, MIPS, DEC Alpha, 68000 stb. - folyamatban van),
hogy Linus maga már leginkább csak koordinálja a fejlesztéseket.
A Linux jogi értelemben nem UNIX tehát, leghelyesebb volna Unix-klónnak
nevezni, és nem is követi szigorúan egyik szabványt sem: sok BSD-s és SYSV
jellemvonást egyesít magában. Legközelebb a független POSIX-hoz áll, mind
a mai napig a Linux tekinthetõ a legteljesebb POSIX implementációnak.
Maga a Linux, illetve a Linuxon futó szoftverek legnagyobb része a GPL
alá esik.
Szót kell itt még ejtenünk még egy fontos dologról, ami nélkül a Linux
operációs rendszer nem születhetett volna meg: ez pedig az Internet
világhálózat, amely összekötötte a fejlesztõket, és amelyen mindig
bárki számára ingyen hozzáférhetõk az egyes Linux változatok.
A Unix és az Internet mindig is szorosan kötõdött egymáshoz: az elsõ
IP (Internet Protocol) implementációkat BSD Unix rendszerekre készítették,
a Unixot nyíltsága, jól bõvíthetõsége miatt választották a fejlesztõk.
Az Internetbe kötött gépek legnagyobb része Unix alatt fut, az Internet
szolgáltatásait maximálisan csak Unix alatt tudjuk kihasználni. Manapság
talán ez a Unix (Linux) rendszerek gyors terjedésének fõ oka. A Linux
az Interneten született: bár támogat más hálózati protokollokat is,
igazán egyszerûen Internetes környezetbe illeszthetõ.
A Linux folyamatosan fejlõdõ rendszer. Gyors fejlõdésének és
terjedésének egyik oka az, hogy a fejlesztõk már a munkaverziókat
elérhetõvé tették (és teszik jelenleg is) bárki számára, akárki
kipróbálhatta (kipróbálhatja) a fejlesztés bármely stádiumában.
Teljesen tipikus eset, hogy - mert a teljes forráskód mindig hozzáférhetõ -
hogy az önkéntes (önjelölt) tesztelõk a megtalált hibákat már a
javítással együtt küldték vissza a fejlesztõknek - az Interneten.
1.4.1. Folyamatosan fejlõdõ szoftver
Mivel a Linux rendkívül gyorsan fejlõdik, (hetente, de néha két-három
naponta is jelenik meg új verzió), szüséges talán már itt az elején
kis rendet tennni a verziószámok dzsungelében.
Legelõször is jegyezzük meg, hogy ha "stabil" verzióról beszélünk,
akkor is csak saját felelõsségünkre használhatjuk a Linuxot: mivel nem
áll mögötte kereskedelmi cég, nincs aki a megbízható mûködésért
garanciát vállaljon. (Ha hajlandók vagyunk áldozni rá, vásárolhatunk
support-ot valamely erre szakosodott cégtõl - bár Linuxra szakosodott
cégek jelenleg leginkább csak az USA-ban mûködnek - az igyenes Linuxhoz
azonban nem jár garancia.)
Ha lefagy, és fontos adataink vesznek el, csak
magunkra számíthatunk - azonban a több százezer Linux felhasználó
tanúsága szerint a Linuxnak nem igazán szokása lefagyni. Megjegyzendõ
egyébként, hogy szoftvereik hibamentességére gyakran nagy szoftvercégek
sem vállalnak garanciát.
Linux verziószám alatt az ún. "kernel", az operációs rendszer mag
verziószámát értjük, ez a tulajdonképpeni Linux, azonban mint minden
operációs rendszer esetén, önmagában ez nem jó semmire: arra való, hogy
más (felhasználói) programokat futtassunk vele (rajta). A kernel verzió-
számozása a következõ: x.y.z, ahol az x a fõ verziószám, ez jelenleg
1 (és még sokáig az is marad), az y, a középsõ szám az al-verziószám,
amely ha páros, akkor az egy "stabil" béta-verziót jelent, és ha páratlan,
akkor pedig alfa-verziót, amely tényleg teljesen fejlesztõi változat.
A harmadik szám, a z pedig az ún. patch-level: az apróbb változtatásokat
sorszámozzák ezzel. E sorok irása idején a legutolsó stabil, béta
állapotú verzió száma 1.2.11 volt, a fejlesztõi verzióé pedig 1.3.10.
Szokás még az ún. disztribúció verziószámáról is beszélni: a
disztribúció egy Linux kernelen alapuló teljes (mûködõképes) Unix
rendszer, segédprogramokkal, alkalmazásokkal együtt. Egy disztribúció
elkészítése tulajdonképpen a C forrásban meglévõ utility-k, programok
lefordításából, könyvtárstruktúrába helyezésébõl és
összekonfigurálásából áll. Sokféle disztribúció létezik,
ingyenesek is és kereskedelmiek is - a továbbiakban mi a
legjobban elterjedt "Slackware" disztribúciót fogjuk ismertetni, amely
ingyenes és az Internetrõl sok helyrõl letölthetõ.
Elhangzott, hogy léteznek kereskedelmi (nem ingyenes) disztribúciók is -
talán ez furcsa lehet egy szabad szoftver esetén, azonban mint azt már
a GPL ismertetésekor láttuk, ezek a cégek nem a Linux-ért kérnek pénzt,
hanem a disztribúció összeállításáért, illetve esetleg a
disztribúcióban lévõ, Linux alatt futó de nem ingyenes szoftverek
használatáért.
Tovább...