TI: A pine levelező program AU: Kőrösi Magda NA: Drótos László (ASCII változat) DT: program dokumentáció DT: oktatási segédlet PD: 1996/04 SO: Gépújság 1996. 1. szám (április) SO: URL: ftp://ftp.kfki.hu/pub/local/kfkidoc/gepujsag KW: elektronikus levelezés KW: e-mail KW: pine NT: A MEK változat az eredetihez képest kissé módosított! //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\ Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak azt a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású public domain szövegekkel. A MEK-ről a MEK-L@huearn.sztaki.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY //////////////// --------------------------------------------------------------------- Az alábbi dokumentáció eredetileg a KFKI Gépújság c. kiadványában jelent meg Postscript és WinWord 6.0 formátumban. A MEK számára készült ASCII változatban kisebb formai és tartalmi módosítások vannak az eredetihez képest az olvashatóság megkönnyítése érdekében és a KFKI-ra vonatkozó helyi "specialitások" kiküszöbölése céljából (pl. a "sunserv" gépnév mindenütt a "szolgáltató gép" kifejezésre lett kicserélve). Még egy fontos megjegyzés: a leírás a pine 3.91-es Unix verziójára vonatkozik, más változatoknál kisebb eltérések lehetnek a menükben és a parancsokban az itt szereplőkhöz képest. Drótos László --------------------------------------------------------------------- A PINE levelező program ----------------------- Kőrösi Magda TARTALOMJEGYZÉK ............... I. BEVEZETÉS II. ÁLTALÁNOS ISMERTETÉS III. A PINE FELADATAI ÉS A FOLDER FOGALMA IV. A PINE INDÍTÁSA, A MENÜ KEZELÉSE, HELP INFORMÁCIÓK V. A LEVÉLFOGADÁS, OLVASÁS, MEGŐRZÉS FELADATKÖREI VI. A LEVÉLÍRÁS, LEVÉLKÜLDÉS FELADATKÖREI VII. ADDRESS BOOK ADATAINAK BŐVÍTÉSE, TÖRLÉSE, ÁTNEVEZÉSE VIII. SETUP - A PINE KONFIGURÁLÁSA I. Bevezetés ............. A következőkben nem kívánjuk a pine program részletes specifikációját megadni, hanem csak azokra az alapvető dolgokra térünk ki, amelyek a kezdő pine-felhasználó számára az elektronikus levelezéshez fontosak. II. Általános ismertetés ......................... A pine egy képernyő-orientált, menüvezérelt internetes üzenet-kezelő, levelező eszköz. A PINE elnevezés a "Program for Internet News and Email"-ből kialakított mozaik szóból ered. A pine alapkonfigurációja a pine használatában járatlan, azt első ízben alkalmazó felhasználóknak is könnyen elsajátítható és kezelhető. Később, gyakorlott levelezőként mindenki a saját igényei szerint módosíthatja az alapkonfigurációt. A pine lehetőséget nyújt mind egyszerű szöveg-, mind szerkesztett (doc, kép, stb.), mind pedig bináris file-ok levélként való továbbítására az Internet hálózatban. III. A pine alapfeladatai és a folder fogalma ............................................. A pine program négy alapvető feladatkörre terjed ki, ezért a főmenüje is ennek megfelelően lett kialakítva: 1. levél fogadása és kezelése (továbbítása, elmentése, file-ba mentése, megválaszolása, kinyomtatása); 2. levél írása, elküldése, bináris file-ok hozzácsatolása (WinWord, Excel alatt szerkesztett, képanyagot tartalmazó file-ok is), text file-ok bemásolása a levél törzsébe; 3. a pine alapkonfigurációjának lekérdezése, módosítása; 4. a levelező-partnerek címeinek elraktározása, csoportokba szedése. A pine a levelek kezelésére ún. "folder"-eket használ. A folder (általában) a felhasználó saját (HOME) directory-jában elhelyezkedő file, amely a valamilyen szempontból egy csoportba tartozó leveleket tartalmazza. A pine program automatikusan használ három foldert (INBOX, sent-mail, saved-messages), a felhasználó pedig tetszés szerinti nevekkel hozhat létre foldereket. A pine - az első alkalommal való indításakor - hozza létre a következő foldereket: INBOX A számunkra elküldött leveleket tartalmazza. Különleges folder, kivételesen nem a saját directory-ban van. Egy központi diszk-terület, ahonnan a leveleket - általunk előnyösnek tartott csoportosítással - különböző saját folderekbe elmenthetjük. Ajánlatos is elmenteni, mert az elolvasott levelek, amennyiben nem töröljük, vagy nem mentjük el őket, ott maradnak az INBOX folderben, azaz a közösen használt diszk-területen. sent-mail Az általunk elküldött levelek másolata kerül bele. saved-messages A "default" folder a megőrzendő, az elmenteni kívánt levelek számára. IV. A pine indítása, a menü kezelése, help információk ...................................................... A szolgáltató gépbe való bejelentkezéskor a mail-lel kapcsolatban az alábbi üzenetek egyike jelenik meg: You have new mail You have mail Az első üzenet felhívja a figyelmet, hogy a legutóbbi pine indítás óta újabb levél érkezett, a második azt jelzi, hogy van levelünk az INBOX folderben (ez lehet elolvasott, vagy még el nem olvasott), de nem érkezett újabb levél a pine megelőző behívása óta. A "pine" parancs kiadásával indítjuk a levelező-programot. Megjelenik a főmenü képernyője: ############################################################################ # --------------------------> információs sor # | # -------------------------------------------------------------------------- # PINE 3.91 MAIN MENU Folder: INBOX 10 Messages # -------------------------------------------------------------------------- # \ # ? HELP - Get help using Pine | # | # C COMPOSE MESSAGE - Compose and send a message | # | # I FOLDER INDEX - View messages in current folder | középső # |-> # L FOLDER LIST - Select a folder to view | rész # | # A ADDRESS BOOK - Update address book | # | # S SETUP - Configure or update Pine | # | # Q QUIT - Exit the Pine program / # # -------------------------------------------------------------------------- # # Copyright 1989-1994. PINE is a trademark of the University of Washington. # # [Folder "INBOX" opened with 10 messages] -----> üzenet-sor # # ? Help P PrevCmd R RelNotes \ # OTHER CMDS L [ListFldrs] N NextCmd K KBLock |--> parancsmező # / # # ############################################################################ A főmenü (és a menük képernyője általában) négy fő részre oszlik: - A legfelső sor egy információs sor Informál az aktuális pine verzióról, tájékoztat arról, hogy a pine melyik feladatkörében, melyik folderben vagyunk, és hány levelünk van az INBOX-ban, ill. a kijelölt folderben. - A középső rész A feladatkörök (főmenüpontok) és kódjuk. - Az üzenetsor Vagy egy egyszerű információ egy állapotról, vagy a konkrét feladat végrehajtásához egy megválaszolandó kérdés formájában megjelenő információ-kérés. Az utóbbi esetben a parancsmezőben megjelenik a rá adható feleletek választéka is. - Alul két sorban a parancsmező A pine főmenüjéből a különböző feladatokat részben a kívánt menüsor kijelölésével (kivilágításával) és a Return/Enter gomb megnyomásával, részben a képernyő legalsó két sorában, a parancsmezőben szereplő parancs kiválasztásával (betűjelének megfelelő billentyű lenyomásával) adhatjuk meg. A menüsor kijelölése a felfelé és a lefelé mutató nyilakkal, vagy az N (Next command) ill. P (Previous command) billentyűk segítségével történik. Ugyancsak kijelölhető a menüsor az első oszlopban szereplő azonosító karakterével is. A főmenüben kezdetben automatikusan a FOLDER LIST van kijelölve, innen kiindulva: - megkaphatjuk a foldereink listáját, ahol automatikusan az INBOX kerül kiválasztásra, de kijelölhetünk más foldert is (FOLDER LIST); - láthatjuk az INBOX, ill. az aktuális folder tartalomjegyzékét, kijelölhetjük az elolvasandó vagy elmentendő leveleket, elolvashatjuk és elmenthetjük a kijelölteket (FOLDER INDEX); - írhatunk és elküldhetünk levelet (COMPOSE MESSAGE); - levelező-partnereinkről hivatkozási nevet készíthetünk a címtárunkba (ADDRESS BOOK); - készíthetünk levelezési csoport-listákat (ADDRESS BOOK); - beállíthatjuk a pine program konfigurációját a saját igényeink szerint (SETUP); - kérhetünk segítséget a pine működéséről (HELP); (A főmenü szintjén az általános, teljes help-et, az almenük szintjén az adott szintre vonatkozó help-et, egy kijelölt parancsra a rá vonatkozó help-et kapjuk.) - kiléphetünk a pine-ból (QUIT). V. A levélfogadás, olvasás, megőrzés feladatkörei ................................................. FOLDER LIST Mint az előzőekben már említésre került, a pine főmenüje megjelenésekor a FOLDER LIST menüpont van kijelölve. Ha ezt aktivizáljuk (Return/Enter), bekerülünk a FOLDER LIST-be, kiíródnak a foldereink, legelöl az INBOX, az újonnan érkezett leveleink helye, és ebben az feladatkörben rajta van a kijelölés. Ezen a menüszinten lehetőségünk van: - újabb folderek létrehozására, (A Add); - fölöslegessé vált folder törlésére (D Delete); - folder átnevezésére (R Rename); - a folderek közötti váltásra (P PrevFldr), (N NextFldr); - visszatérésre a főmenübe (M Main Menu); - a parancssorban nem szereplő, de kiadható parancsok megjelenítésére (O Other). Leveleink olvasása: FOLDER INDEX Újonnan érkezett leveleink tehát az INBOX-ban vannak, s alapesetben a kijelölés is rajta van. A Return/Enter megnyomásával megnyithatjuk. Ezzel ugyanazt érjük el, mintha a főmenüből a FOLDER INDEX menüpontból indultunk volna. Ekkor a pine FOLDER INDEX funkciója listát ad az INBOX-ban levő leveleinkről. Minden levélről egy-egy sornyi információt (header-t) kapunk, 6 oszlopban: 1. oszlop: A levél állapota az INBOX-ban (vagy a folderben). N -- new (még nem olvastuk) -- már olvasott + -- közvetlenül nekünk küldött A -- answered (általunk megválaszolt) D -- deleted (a pine lezárása után törölni kívánjuk; a törlés kétféle módon kezdeményezhető: vagy D beütésével, vagy a levél folderbe történő elmentésével) 2. oszlop: A levél sorszáma a folderben. 3. oszlop: A levél küldésének a dátuma. 4. oszlop: A levél feladója. 5. oszlop: A levél mérete byte-okban. 6. oszlop: A levél Subject-je (rövid tartalma). Az olvasni kívánt levelet kiválasztjuk (a le és fel nyilakkal), majd Return/Enter-rel megnyitjuk. Olvasás után a levelet: - továbbíthatjuk más címre (F Forward); - válaszolhatunk rá (R Reply); - törölhetjük (D Delete); - a törlést visszavonhatjuk (U Undelete); - elmenthetjük egy folderbe (O Other) és/vagy (S Save); - elmenthetjük egy file-ba (O Other) és/vagy (E Export); - kinyomtathatjuk a központi nyomtatóra (O Other) és/vagy (Y prYnt); - az attachment-indexet megjeleníthetjük (V View). Megjegyzés: A levél olvasás után automatikusan nem törlődik, a fölösleges levelek törléséről magunknak kell gondoskodni, vagy a D vagy az S paranccsal. A megőrizni kívánt leveleket ezért érdemes és szükséges is elmenteni. A levelek elmentésére foldereket hozhatunk létre, amiket leveleink - téma szerinti, vagy küldő szerinti, vagy egyéb szempontoknak megfelelő - csoportosítására hozhatunk létre, s nevezhetünk el. Ezek a folderek a HOME könyvtár alá kerülő file-ok, tehát a felhasználó saját disk-quotáját terhelik. A pine alapkonfigurációja tartalmaz egy "default" foldert is, (saved-messages), a megőrizni kívánt levelek számára. Az olvasásra megnyitott levél elején - a levél feladásának időpontjáról (Date:), - a levél feladójáról (From:), - a levél címzettjéről vagy címzettjeiről (To:), - a levél rövid tartalmáról (Subject:), - a levélben küldött, hozzácsatolt file-okról (Parts/attachments:) találhatunk információt. Ezek után jön a levél törzse - maga a levél. Példa egy megnyitott levélre: ######################################################################## # Date: Wed, 20 Mar 1995 10:21:44 +0100 (MET) # From: Pityi Palko # To: Zebulon Elek # Subject: tanulmany # Parts/attachments: # 1 Shown 4 lines Text # 2 1,402 lines Text, "winword 2.0" # 3 13,191 lines Text, "bináris! uuencode -> uudecode!" # ---------------------------------------- # # Kedves ..... # A levél szövege # még ez is a levél szövege............ # ...................vége a levél szövegének # # [Part 2, "winword 2.0" Text 1,402 lines] # [Not Shown. Use the "V" command to view or save this part] # # ######################################################################## Parts/Attachments: 1. A levél törzsében olvasható szöveg - a levél sorainak száma - típusa. 2., 3., ... n. A levél mellé csatolt file(ok) felsorolása, a sorok száma, típusa, "comment". A "comment"-et a feladó írja, általában azt jelzi vele, milyen típusú a mellékelt file. A hozzácsatolt file(ok) a V ViewAttch paranccsal olvasható(k), ha text típusú(ak); a levél törzse után szögletes zárójelben kapunk utasítást a velük kapcsolatos teendőre. V/1 Néhány parancs használata és üzenetváltás a pine levélfogadás feladatkörében V/1/1 A Save parancs kiadásakor az alábbi megválaszolandó üzenetet kapjuk: SAVE to folder [saved-messages]: ahol megadjuk a folder nevét, ahova a levelet menteni akarjuk. Ha olyan folder-nevet írunk, ami még nem létezik a következő kérdést kapjuk: Folder "pity" doesn't exist. Create? Erre háromféle választ adhatunk: Y [Yes] (létrehozza a "pity" nevű foldert és elmenti a levelet) N No (nem hozza létre a foldert, ismét kéri a folder nevet) ^C Cancel (Ctrl/C - kilépünk a parancsból) Ha csak Return/Enter-t nyomunk, a levelünk a default módon kijelölt "saved-messages" folderbe kerül. Save esetében a levél D jelölést kap, vagyis a pine-ból való kilépéskor a levél az INBOX-ból törlődik. A kilépéskor a pine még egy lehetőséget ad arra, hogy eldöntsük, törölni kívánjuk-e az INBOX-ból a levelet, vagy mégsem. Expunge the 1 deleted message from "INBOX"? Y [Yes] N No (A No válasz esetén a levél megmarad az INBOX-ban is.) V/1/2 Az Export parancs (file-ba írás) kiadásakor a következő megválaszolandó üzenetet kapjuk: EXPORT: (copy message) to file in home directory: ^G Help ^C Cancel Ret Accept A válasz: egy file-név és Return/Enter vagy ^C, amivel kilépünk a parancs végrehajtásából. A levél továbbra is az INBOX-ban marad, onnan nekünk kell törölni, vagy folderbe menteni. V/1/3 A prYnt parancs kiadásához előbb a főmenüben a SETUP feladatkör kiválasztásával ki kell jelölni a nyomtatót (lásd: SETUP). Háromféle lehetőségből választhatunk, amelyek közül az "lp" ill. az "lpr" valamelyikét javasoljuk. Ha ez be van állítva (és a nyomtatást a rendszergazda engedélyezte), az Y parancs hatására a szolgáltató gép nyomtatóján megkapjuk a levelünket. V/1/4 A levelek közül a kívánt levél gyors kiválasztása a J (Jump) parancssal történhet. Ez akkor segít igazán, ha a folderben sok levelet kell akár előre, akár visszafelé mozgással átlépkednünk. A "J sorszám" parancs hatására a kívánt sorszámú levél kerül kiválasztásra V/1/5 A $ SortIndex paranccsal a leveleinket rendezhetjük is (dátum, feladó, téma, méret, stb. szerint). A $ parancs hatására a következő megválaszolandó üzenetet kapjuk: Choose type of sort, or Reverse current sort: ^G Help S Subject F From Z siZe R Reverse ^C Cancel A Arrival D [Date] O OrderedSubj Az adott folderben levő leveleinket a fent kiválasztható szempontok valamelyike szerinti sorrendbe rendezhetjük. V/1/6 A V ViewAttach paranccsal listát kaphatunk a csatolt file-okról. Az első ilyen - általában - a levél szövege. (Ha nincs csatolt file, akkor az egyetlen). A V parancs kiadása után az alábbi képernyő jelenik meg: ######################################################################### # 3.91 ATTACHMENT INDEX Folder: INBOX Message 3 of 3 # # 1 4 lines Text # 2 1,402 lines Text, "winword 2.0" # 3 13,191 lines Text, "bináris! uuencode -> uudecode!" # # # # # # ? Help E Exit Index P PrevAttch - PrevPage # V [View] N NextAttch Spc NextPage S Save W WhereIs # # ######################################################################### ahol kijelölhetjük a csatolt file-okat egyenként, a V paranccsal megnézhetjük és az S parancs kiadásával elmenthetjük őket: S Copy attachment to file in home directory: "file-név" (a javasolt file-nevet - ami az eredeti file-név - természetesen nem kötelező megtartani). A jelen példában (ha a 2-t választjuk ki) az elmentett file-t ezután WinWord 2.0 alatt kiírathatjuk. A P PrevAttch és N NextAttch az Attachment Indexben az előző ill. a következő index kijelölését végzi. Az E Exit paranccsal léphetünk ki az Attachment Index-ből. VI. A levélírás, levélküldés feladatköre ........................................ VI/1 COMPOSE MESSAGE A főmenü C Compose Message menüpontját kiválasztjuk és Return/Enter-t nyomunk. A következő képernyő jelenik meg: ############################################################################ # --------------------------> információs sor # | # -------------------------------------------------------------------------- # PINE 3.91 COMPOSE MESSAGE Folder: INBOX 16 Messages # -------------------------------------------------------------------------- # To: \ # Cc : | levél- # Attchmnt: |-> # Subject : | boríték # ----- Message Text ----- / # # \ # | # : a levél # :-> # : szövege # | # / # # ^G Get Help ^X Send ^R Rich Hdr ^Y PrvPg/Top ^K Cut Line ^O Postpone # ^C Cancel ^D Del Char ^J Attach ^V NxtPg/End ^U UnDel Line ^T To AddrBk# -------------------------------------------------------------------------- # | # ----------------------------> parancsmező # ############################################################################ Mint látjuk, a levélküldés képernyője 4 fő részből áll: - A legfelső sor az információs sor (lásd IV. fejezet). - A levélboríték (cím, további címek, befűzendő file-ok, rövid tartalom). - A levél szövege. - Alul két sorban a parancsmező. A boríték adatainak kitöltése és a levélszöveg megírása tetszés szerinti sorrendben történhet, a kurzorvezérlő nyilak használatával mozoghatunk a kettő között. VI/2 A boríték kitöltése To: e-mail cím (egy vagy több cím adható meg, egymástól vesszővel -- elválasztva) Az e-mail címet háromféleképpen adhatjuk meg: - teljes e-mail cím: usernév@domain.név usernév -- a címzett, akinek a levelet küldjük; @ -- e-mail címben a usernevet elválasztja a cím többi részétől; domain.név -- az adott számítógép IP címe (domain neve), ahova a címzett levelei beérkeznek; - lokális cím : usernév (ha a címzett ugyanazon a gépen van); - becenév: becenév (ha a címzett szerepel a küldő "Address Book"-jában) (Az utóbbi két esetben a nevet a pine behelyettesíti a teljes e-mail címmel.) Cc: e-mail cím(ek) (nem közvetlen címzettjei a levélnek, de másolatot --- kapnak a levélről) Attachment: filenév (azon a gépen, amelyen a pine fut) ----------- Ha a file a HOME könyvtárban van, a pine kiegészíti a teljes elérési útvonallal, ha nem ott van, akkor elérési útvonallal együtt kell megadnunk. (Bináris file-t is csatolhatunk, de ha a címzett levelezőprogramja nem ismeri a MIME kódolást, akkor előbb "uuencode"-dal át kell alakítani ASCII formátumra, amit a címzettnek - miután file-ba mentette - "uudecode"-dal vissza kell alakítania binárissá.) Subject: a levél tartalmára utaló néhány szó. -------- VI/3 A levél szövege A boríték elkészítése után a Message Text, vagyis a levél szövegének területére kerülünk, ahol megírhatjuk a levelünket. Ekkor a parancsmezőben a következő parancsok jelennek meg: ^G Get Help ^X Send ^R Read File ^Y Prev Pg ^K Cut Text ^O Postpone ^C Cancel ^J Justify ^W Where is ^V Next Pg ^U UnCut Text ^T To Spell amelyek legtöbbje a szövegszerkesztést segítő parancs. ^G-vel megkaphatjuk a listájukat rövid magyarázattal. Megjegyzés az "ékezetes" karakterek használatáról: a pine program rendelkezik MIME-mal, így ékezetes levelet tudunk vele írni és tudunk fogadni ékezetes levelet olyan gépről, ahol szintén MIME-os levelezőprogram van. (A magyar gépeken használatos kódrendszer általában az ISO-8859-2 (Latin-2).) Levelezési listákra nem ajánljuk, hogy ékezetesen írt levelet küldjenek, mert több listakezelő rendszer nem tudja az ékezetes karaktereket kezelni. VI/4 ^X Send A megcímzett, befejezett levél elküldése Az ^X parancs beadása után a következő üzenetet kapjuk: Send message ? Y [Yes] ^C Cancel N No ^C válaszra megerősítést kér, mert ez esetben a levél elküldés nélkül törlődik: Cancelling will abandon your mail message. Cancel ? Y Yes ^C Cancel N [No] VI/5 Néhány parancs használata a borítékkitöltés feladatkörében: Amíg a borítékcímzés részben vagyunk, az alábbi parancsok íródnak ki a parancsmezőben: ^G Get Help ^X Send ^R Rich Hdr ^Y PrvPg/Top ^K Cut Line ^O Postpone ^C Cancel ^D DelChar ^J Attach ^V NxtPg/End ^U UnDel Line ^T ToAddrBk Megjegyzés a ^T parancshoz: a T parancs listázóként működik. Attól függően, hogy a boríték melyik elemén van a kijelölés, értelemszerűen az odavaló lista-elemek (To: és CC: kijelölése esetén az Address Book címek, Attachmnt: kijelölése esetén a HOME directory-ban levő file-nevek) közötti keresést és kiválasztást teszi lehetővé. VI/5/1 ^J Attach A boríték "attachment" részéhez csatolja a levél mellékleteként elküldeni kívánt file-(oka)t. File to attach: ^G Get Help ^T To Files ^C Cancel Beírjuk az elküldeni kívánt file nevét és Return/Enter-t nyomunk vagy a ^T To Files paranccsal kiírathatjuk a directory-nk alatt levő file-ok listáját, s abból kiválaszthatjuk a csatolni kívánt file nevét. A következő megválaszolandó üzenetet kapjuk: Attachment comment: ^G Get Help ^C Cancel Beírjuk a "comment"-et (pl. utalást arra, hogy milyen szövegszerkesztővel készült az adott file) és Return/Enter-t nyomunk, s ennek hatására a boríték "attachment" sorába, a teljes elérési útvonallal együtt beíródik a file-név és a "comment". Ha több file-t akarunk csatolni, az előző parancsokat megismételjük. Minden csatolt file-ról sorszámmal ellátva egy-egy sor bejegyzés készül a teljes elérési útvonallal. VI/5/2 ^R Rich Header A szokványos boríték-elemeken kívül az alábbiak is megjelennek, amik alapállapotban láthatatlanok: Bcc : Olyan címzettek, akik kapjanak a levelünkről másolatot, de címük ne jelenjen meg a kipostázott levél címzettjei között. Newsgrps: Newsgroupokat sorolhatunk fel, amelyeknek postázni kívánjuk a levelünket. (Ezzel nagyon körültekintően kell bánni, mert adott esetben akár több ezer ember is megkaphatja a levelünket!!) Fcc : Folder-nevet adhatunk meg az általunk elküldött levelek másolatának megőrzésére, amennyiben nem felel meg a default folder: a "sent-mail". Ha olyan folder-nevet adunk meg, amelyik nem létezik, üzenetet kapunk: Folder "folder-név" doesn't exist. Create? Y [Yes] ^C Cancel N No VI/5/3 ^T To Addrbk Ha nem tudjuk a címet pontosan és az Address Book tartalmazza, ezzel a paranccsal átkapcsolhatunk oda, kiválaszthatjuk és átmásolhatjuk a címet a boríték megfelelő elemébe. VI/5/4 ^O Postponed Levelünk címzését, írását, elküldését félbeszakíthatjuk ezzel a paranccsal úgy, hogy a pine egy megjegyzéssel látja el. Később, ha ismét levélírás üzemmódba lépünk, a következő üzenetet kapjuk: Continue postponed composition (answering "No" won't erase it)? Y [Yes] ^C Cancel N No Y válaszra a félretett levelet kapjuk vissza. Befejezhetjük és elküldhetjük. N válaszra a levél továbbra is megmarad befejezetlen állapotban, s minden további COMPOSE MESSAGE üzemmódban az előbbi üzenet megjelenik. VI/6 Néhány parancs a levélszöveg megírásával kapcsolatban: VI/6/1 ^R Read File Szövegfile bemásolása a levél törzsébe (Text file lehet csak!!) ^R Insert file from home directory: ^G Get Help ^T To Files ^C Cancel beírjuk a filenevet és Return/Enter-t nyomunk, vagy ha nem tudjuk biztosan, akkor ^T-vel megkapjuk a HOME directory-nkban levő file-ok listáját, ahonnan a szükséges file-t kijelölve, az bemásolódik a levél törzsébe. VI/6/2 ^W Where is Karaktersorozat/szöveg első sora/szöveg utolsó sora keresése a szövegünkben. A kurzor odaáll az első megtalált karaktersorozatra ill. a keresett helyre. ^W Search [ ] : ^G Get Help ^Y FirstLine ^C Cancel ^V LastLine VII. Az Address Book adatainak bővítése, törlése, átnevezése ............................................................ Az Address Bookba felvehetjük, törölhetjük, módosíthatjuk levelezőpartnereink e-mail címét. (A Add, D Delete, E Edit) Ha sok emberrel levelezünk ez a szolgáltatás egyszerűvé és kényelmessé teszi az életünket. Partnereinket egy rövid becenévvel azonosíthatjuk. A levél címzésekor csak ezt a becenevet kell tudnunk és beírnunk, amit a pine az Address Book-ban beazonosít és onnan behelyettesít a teljes címmel. Tudunk ún. DISTRIBUTION LIST-et (disztribúciós listát) összeállítani (S CreateList, Z AddToList). Ha levelezőpartnereink valamilyen körét rendszeresen vagy viszonylag sűrűn ugyanazon témáról tájékoztatni akarjuk, akkor e partnereink e-mail címéből közös listát, disztribúciós listát állíthatunk elő. A főmenü ADDRESS BOOK sorát kijelöljük, és Return/Enter-t nyomunk. A következő képernyő jelenik meg: ############################################################################ # PINE 3.91 ADDRESS BOOK Folder: INBOX Message 1 of 6 NEW # # [Empty] # # # # # # # # # [Now in addressbook .addressbook] # # ? Help M MainMenu P PrevEntry - PrevPage D Delete S CreateList # O OTHER CMDS E [Edit] N NextEntry Spc NextPage A Add Z AddToList # # ############################################################################ VII/1 Néhány parancs használata az ADDRESS BOOK feladatköréből VII/1/1 A Add Új e-mail cím bevezetése az Address Book-ba A parancs 1. New full name (Last, First) ^G Help ^C Cancel Ret Accept Levelezőpartnerünk teljes neve (keresztnév, családnév; magyar címben lehet így is: családnév, keresztnév). A Return/Enter gomb megnyomásával elfogadtatjuk. 2. Enter new nickname (one word and easy to remember): ^G Help ^C Cancel Ret Accept Valamilyen rövid becenév, ami a későbbiekben ezt a levelezőpartnerünket azonosítja. A Return/Enter gomb megnyomásával elfogadtatjuk. 3. Enter new e-mail address: ^G Help ^C Cancel Ret Accept Beírjuk az e-mail címet és Return/Enter-rel elfogadtatjuk. 4. [Addition complete. Address book updated.] Ez az üzenet jelzi a címbevitel sikeres befejeztét, s ezzel együtt megjelenik az Address Book képernyőjén a teljes bejegyzés. VII/1/2 S Create List S parancs 1. Long name/description of new list: ^G Help ^C Cancel Ret Accept Beírjuk a teljes nevét a csoportnak, amihez disztribuciós listát akarunk létrehozni (pl. sarkanyrepulo szakosztaly) és Return/Enter-t nyomunk. 2. Enter list nickname (one word and easy to remember): ^G Help ^C Cancel Ret Accept Rövid azonosítónak írjuk pl. ezt: sarkany és Return/Enter-t nyomunk. 3. Enter 1st address or blank when done: ^G Help ^C Cancel Ret Accept A tagok e-mail címét egyenként beírhatjuk. Minden újabb e-mail cím bevitele után a 3. pont üzenete megismétlődik (2nd, 3rd, stb. address), értelemszerűen növekvő sorszámmal. Az utolsó cím bevitele után még egy Return/Enter-t nyomunk. A disztribúciós lista elkészültét az alábbi üzenet jelzi amellett, hogy az Address Book képernyőn a lista, a tagok felsorolásával maga is megjelenik: 4. [Addition of list sarkany complete. Address book updated.] A továbbiakban a "sárkányrepülő szakosztály" disztribúciós listára felvett tagoknak a levélküldéskor a boríték címzése: To: sarkany amit a pine az Address Book-ban megtalál, s behelyettesít a disztribúciós lista teljes elnevezésével, valamint a listán felsorolt címekkel. A listát lehet bővíteni: Z AddToList A listáról lehet törölni: kijelöljük a törlendő címet és D Delete A lista bármely elemét lehet módosítani: kijelöljük a módosítani kívánt részt: E Edit VIII. SETUP - A pine konfigurálása .................................. ############################################################################ -------------------------------------------------------------------------- # PINE 3.91 MAIN MENU Folder: INBOX 9 Messages # -------------------------------------------------------------------------- # # ? HELP - Get help using Pine # # C COMPOSE MESSAGE - Compose and send a message # # I FOLDER INDEX - View messages in current folder # # L FOLDER LIST - Select a folder to view # # A ADDRESS BOOK - Update address book # # S SETUP - Configure or update Pine # # Q QUIT - Exit the Pine program # # # -------------------------------------------------------------------------- # Copyright 1989-1994. PINE is a trademark of the University of Washington # # Choose a setup task from the menu below : # ^G Help P [Printer] C Config # ^C Cancel N Newpassword U Update # # ############################################################################ VIII/1 ^G Help Minden felhasználónak - aki módosítani kíván az alapkonfiguráción - figyelmébe ajánlom a SETUP help különösen gondos tanulmányozását! VIII/2 P [Printer] A P parancs segítségével beállítható az a nyomtató, ahol a levelet kinyomtathatjuk. A P parancs kiadásakor 3 lehetőség közül választhatunk. A választási lehetőségek sorszámozva vannak. A válaszban ezt a sorszámot kell megadni. - Az 1.-es a PC-hez csatlakoztatott nyomtatóra (ha van ilyen), irányítja a levelet, de a használhatósága még attól is függ, hogy milyen terminál-emulációs szoftver van a PC-n. - A 2.-es a standard Unix print parancs: lp (a szolgáltató gép nyomtatójára használható parancs) -- ennek a beállítását javaslom. - A 3.-as az lpr (a Unix szolgáltató gép nyomtatójára szintén használható parancs) -- ezt a beállítást is használhatjuk. VIII/3 C Config A C parancs után az alábbi képernyő jelenik meg: ############################################################################ # PINE 3.91 SETUP CONFIGURATION Folder: INBOX 0 Messages # # personal-name = # user-domain = # smtp-server = # nntp-server = # inbox-path = # folder-collections = # news-collections = # default-fcc = # postponed-folder = # read-message-folder = olvastam # signature-file = # global-address-book = # address-book = # # feature-list = # Set Feature Name # [ ] assume-slow-link # [ ] auto-move-read-msgs # [ ] auto-open-next-unread # # ? Help E ExitConfig P Prev - PrevPage A Add Value # C [Change Val] N Next Spc NextPage D DeleteVal W WhereIs # # ############################################################################ Spc NextPage ############################################################################ # [ ] compose-rejects-unqualified-addrs # [ ] compose-sets-newsgroup-without-confirm # [ ] delete-skips-deleted # [ ] enable-aggregate-command-set # [ ] enable-alternate-editor-cmd # [ ] enable-alternate-editor-implicitly # [ ] enable-bounce-cmd # [ ] enable-flag-cmd # [X] enable-full-header-cmd # [ ] enable-incoming-folders # [ ] enable-jump-shortcut # [ ] enable-mail-check-cue # [ ] enable-suspend # [ ] enable-tab-completion # [ ] enable-unix-pipe-cmd # [ ] expanded-view-of-addressbooks # [ ] expanded-view-of-folders # [ ] expunge-without-confirm # [ ] include-attachments-in-reply # [ ] include-header-in-reply # [ ] include-text-in-reply # [ ] news-approximates-new-status # [ ] news-post-without-validation # [ ] news-read-in-newsrc-order # [ ] preserve-start-stop-characters # [ ] quell-user-lookup-in-passwd-file # [ ] quit-without-confirm # [ ] save-will-quote-leading-froms # [ ] save-will-not-delete # [ ] save-will-advance # [ ] select-without-confirm # [ ] show-selected-in-boldface # [X] signature-at-bottom # [ ] use-current-dir # initial-keystroke-list = # default-composer-hdrs = # customized-hdrs = # saved-msg-name-rule = # Set Rule Values # ( ) by-sender # ( ) by-from # ( ) by-recipient # ( ) last-folder-used # (*) default-folder # fcc-name-rule = # Set Rule Values # ( ) by-recipient # ( ) last-fcc-used # (*) default-fcc # sort-key = # Set Sort Options # ( ) Date # (*) Arrival # ( ) From # ( ) Subject # ( ) OrderedSubj # ( ) Reverse Date # ( ) Reverse Arrival # ( ) Reverse From # ( ) Reverse Subject # ( ) Reverse OrderedSubj # addrbook-sort-rule = # Set Rule Values # (*) fullname-with-lists-last # ( ) fullname # ( ) nickname-with-lists-last # ( ) nickname # ( ) dont-sort # character-set = # editor = # image-viewer = # use-only-domain-name = No # # ############################################################################ Megjelennek a pine konfigurálásához szükséges paraméterek. Az egyes paraméterek szerepéről a ? Help paranccsal kérhetünk információt. Azokat a paramétereket, amelyek mellett a "Using ..." és valamilyen érték szerepel, a pine alapértelmezésben beállította. Az alapértelmezés megváltoztatását nem ajánljuk. Ha mégis valamilyen paraméternek más értéket szeretnének adni, tanácsért forduljanak a rendszergazdához. A paraméterek között a P Prev ill. N Next parancsokkal vagy a fel és le nyilakkal tudunk közlekedni. A pine program szolgáltatásait, automatizálását a "feature list" alatt felsorolt működési módok be- ill. kikapcsolásával bővíthetjük, módosíthatjuk. Az egyes működési módokat az adott "feature" két lehetséges állapota közül választhatjuk ki. Ha a pine egy adott sajátosságát működtetni akarjuk, akkor az adott "feature"-t kijelöljük, s az X billentyű lenyomásával - (X Set/Unset) paranccsal - X jelölést teszünk. Ha a beállítást meg akarjuk szüntetni, az X jelölést az X billentyű lenyomásával - (X Set/Unset) paranccsal - töröljük. A konfigurálásból az E Exit Config paranccsal tudunk kilépni. A kilépéssel együtt az összes módosításunkat egyúttal el is fogadtatjuk. Néhány "feature" és jelentése: - auto-move-read-msgs -- bejelölésekor a pine az elovasott leveleket automatikusan elmenti egy előre létrehozott folderbe (kezdetben nincs bejelölve). Ezzel párhuzamosan a - read-message-foldert is ki kell töltenünk, vagyis az A AddValue paranccsal az automatikus mentésre szánt folder nevét itt kell megadnunk. (fenti példánkban a "olvastam" nevű folderbe kerülnek olvasás után a levelek, hacsak máshova nem mentjük.) Az INBOX-ban ezzel egy időben törlésre jelölődik ki az elolvasott levél (kezdetben ez sincs kitöltve). - enable-full-header-cmd -- bejelölésével használhatóvá válik a H HdrMode parancs, ami lehetővé teszi a teljes ill. egyszerű header üzemmód közötti átkapcsolást (kezdetben nincs bejelölve). A két üzemmód közötti váltással a levélboríték információinak kibővített vagy szűkített körét kapjuk. A default beállítás az egyszerű header üzemmód. Ilyenkor a levél headerje megmutatja: a feladás dátumát, a címzett/címzettek IP címeit, a feladó IP-címét, az attachment-(ek)et, a subject-et. A full header üzemmód az előbbinél részletesebb információt ad. Tartalmazza: - a visszaküldési címet; - a fogadó domain-name-server címét; - a postamester címét, ahová az értesítés megy - a kézbesítéssel kapcsolatos probléma esetén - a hibáról; - a levél azonosító-számát; - a levél feladójánál létező MIME (konvertáló program) verziót; - a levél tartalmának típusát, karakterkészletét és méretét (byte-okban). - include-text-in-reply -- beállítása azt eredményezi, hogy a válaszlevélbe automatikusan bekerül (a pine nem kérdezi meg) a megválaszolandó levél teljes szövege (kezdetben nincs bejelölve). - include-attachment-in-reply -- beállítása azt eredményezi, hogy a válaszlevélhez a pine automatikusan hozzácsatolja a megválaszolandó levélben küldött attachment(ek)-et (kezdetben nincs bejelölve). - signature-at-bottom -- beállítása esetén - ha van .signature file - a pine azt a levél végére teszi abban az esetben is, amikor a levélhez "reply"-jal hozzámásoljuk a megválaszolandó levél tartalmát vagy annak egy részét (kezdetben nincs bejelölve). - sort-key Set Sort Options -- az összes folderünkben az itt beállított szabályok szerinti, egységes rendezettségben tárolja a pine a leveleinket (kezdetben az Arrival van bejelölve). - addrbook-sort-rules Set Rule Values -- az Address Bookban gyűjtött címeket az itt meghatározott szabályok szerinti sorrendbe rendezi a pine (kezdetben a fullname-with-lists-last van bejelölve). -------------------------------------------------------------------------- G É P Ú J S Á G 1996. 1. szám (április) MTA KFKI RMKI SZÁMÍTÓGÉP HÁLÓZATI KÖZPONT A GÉPÚJSÁG eddig megjelent számai postscript formában az ftp://ftp.kfki.hu/pub/local/kfkidoc/gepujsag útvonalon elérhetők, és onnan binárisan átvehetők. MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutató Intézet Számítógép Hálózati Központ Felelős kiadó: Zimányi Magdolna Szerkesztő: Kőrösi Magda Budapest, 1996. április hó -------------------------------------------------------------------------- .