Dziga Vertov írásaiból:

I. MI-kiáltvány-változat

Kinokoknak nevezzük magunkat, hogy megkülönböztessük csoportunkat a „filmgyártók"-tól, ettôl a rongyain jó pénzért túladó zsibárus népségtôl.

Az üzletemberi ravaszság és számítás, valamint az igazi kinok-tevékenység között nem látunk semmilyen kapcsolatot.

A gyermekkori élményektôl, emlékektôl elnehezült orosz-germán lélektani filmdrámát ostobaságnak tartjuk.

A tetszetôs dinamizmussal telített amerikai kalandfilmek, a pinkertoni világ színre vitt darabjainak a képváltás gyorsaságáért és a premierplanokért jár némi elismerés a kinokok részérôl. Az ilyen film nem elvetendô, csak rosszul hat a maga kuszaságában, ugyanis nem finom mozgás-megfigyeléseken alapul. S noha egy árnyalattal elfogadhatóbb a lélektani drámánál, a kellô alapozás azonban itt is hiányzik. Sablon. A másolat kópiája.

A régi érzelgôs, teátrális stb. filmeket bélpoklosnak nyilvánítjuk.

- Ne menjetek a közelükbe!

- Pillantásotok kerülje el ôket!

- Életveszélyes!

- Fertôzô!

A filmmûvészet jövôjét jelenének tagadásával teremthetjük meg.

A filmmûvészet élete számára elengedhetetlen a „filmgyártás" halála. Mi arra szólítunk fel, hogy siettessük ezt a halált.

Tiltakozzunk a mûvészetek keveredése ellen, amit sokan szintézisnek neveznek. Ha torz színeket keverünk össze, még színképileg történt ideális válogatás esetén is eredményül nem fehér színt kapunk, hanem szennyet.

Szintézisre csak az egyes mûvészeti ágak csúcsteljesítményei esetén törekedhetünk, addig azonban nem

Megtisztítjuk a kinok tevékenységét a hozzá tapadt koloncoktól, a zenétôl, az irodalomtól, a színháztól, keressük a magunk ôs-eredetû ritmusát és azt a dolgok mozgásában találjuk meg.

Mindenkihez szólunk:

Ki innen-

a banális dalok émelyítô ölelésébôl,

a lélektani regény mételyébôl,

a bonvivános színház karmai közül,

fordítsunk hátat a zenének,

ki innen-,

a tiszta mezôre, a négydimenziós (3 „ az idô) térségbe, saját anyagunk megkeresésére, kutassuk fel a nekünk megfelelô metrumot és ritmust.

A „pszichológiai" meggátolja, hogy az ember olyan pontos legyen mint a stopperóra, és akadályozza abban a törekvésében, hogy közeli kapcsolatba kerüljön a géppel.

Nincs kellô alapunk ahhoz, hogy a mozgás mûvészetében figyelmünket a ma emberére összpontosítsuk.

Csak szégyellhetjük magunkat a gépek elôtt emiatt, hogy nem tudunk tisztességesen viselkedni, de mit is tehetünk akkor, amikor jobban nyugtalanít bennünket az elektromosság csalhatatlansága, mint az aktív emberek rendszertelen kapkodása és a passzívak bomlasztó ernyedtsége.

A táncoló fûrészpenge öröme számunkra érthetôbb és közelibb, mint egy vidám táncos összejövetel.

Az embert mint forgatási objektumot egyelôre kizárjuk a felvételekbôl, mert nem képes mozgását irányítani.

Utunk a piszmogó embertôl a gép költészetén át a százszázalékosan elektromos emberig vezet.

Feltárjuk a gépek lelkét, a munkást gépe, a parasztot a traktor, a mozdonyvezetôt a gôzmozdony szerelmesévé tesszük, s ily módon

az alkotás örömét visszük bele minden gépi munkába,

megteremtjük ember és gép lehetô legbensôségesebb kapcsolatát,

új típusú embereket nevelünk.

Az elôzô nehézkességétôl és esetlenségétôl megszabadított új ember a maga finom és könnyed gépmozgásával a filmfelvételek hálás tárgyává lesz.

Teljes valónkkal elismerjük a gép ritmusát, a gépi munka lelkesültségét, átérezzük a kémiai folyamatok szépségét, megénekeljük a földrengéseket, filmpoémákat írunk a lángról és az erômûvekrôl, lelkesedünk az üstökösök és égitestek mozgásáért és a csillagokat is elvakító reflektormozgásért.

Mindenki aki szereti a maga mûvészetét, keresi technikai lényegét.

A filmgyártás ernyedt idegeinek szigorú rendszerû pontos mozgásokra van szüksége. Minden filmszakembernek nagy figyelmet kell fordítania a metrumra, az ütemre, a mozgásformára, illetve ezeknek a filmkocka koordináta tengelyeihez, esetleg a világ-koordináta tengelyekhez (három dimenzió „ a negyedik az idô) viszonyított pontos pozíciójára, tanulmányoznia kell mindezt.

A felvehetô és levetíthetô mozgásnak három kritériuma van: szükségesség, pontosság, sebesség.

A montázzsal szemben felállított követelmény az, hogy a geometriai mozgássémát lebilincselô képváltással adja.

A kinok-tevékenység olyan mûvészet, amely a dolgok szükségszerû térbeli mozgásának mûvészi-ritmikai egésszé való szervezésével foglalkozik, s mint ilyen, összhangban van az anyag sajátosságaival és a dolgok belsô ritmusával.

A mozgás mûvészetének elemei, anyaga az intervallum (egyik mozgásból a másikba való átmenet), tehát nem maga a mozgás. Éppen az intervallumok azok, amelyek a cselekményt a kinetikus megoldás felé viszik

A mozgás szervezésén a mozgás elemeinek, vagyis az intervallumoknak képbe történô szervezését értjük

Minden képben megkülönböztethetünk emelkedést, csúcsot és esést. Ezek aránya különbözô lehet.

A mû maga éppúgy képekbôl épül fel, mint ahogy a kép a mozgás intervallumaiból.

Az alaposan átgondolt, megérlelt filmpoémáról vagy részletrôl a kínoknak pontos feljegyzést kell készítenie, hogy kedvezô technikai feltételek mellett témáját életre kelthesse a filmvásznon.

Természetesen a legtökéletesebb forgatókönyv sem helyettesítheti az effajta feljegyzést, mint ahogy a librettó sem cserélhetô fel a pantomimjátékkal, vagy Szkrjabin mûveinek irodalmi interpretálása sem adhat semmiféle fogalmat zenéjérôl.

Ahhoz, hogy dinamikus etûdöt papírra vethessünk, grafikus mozgásjelekre van szükségünk.

A filmskálát keressük.

A mozgásritmussal együtt esünk és növünk fel,

a lassított és gyorsított mozgáséval,

a tôlünk, körülöttünk, rajtunk,

a körben, egyenesen és ellipszis pálya mentén,

jobbra és balra, plusz és mínusz jelekkel

futó mozgásával;

a mozgások elferdülnek, kiegyenesednek, részekre oszlanak, felaprózódnak, önmagukkal beszorozhatók, miközben hangtalanul szelik át a teret.

A filmkészítés szintén olyan mûvészet, amely a dolgok térbeli, tudományos követelményeknek megfelelô mozgásával kapcsolatos fikciókat tartalmazza. A film a feltaláló (legyen az tudós, mûvész, mérnök vagy ács) álmának megvalósulása. A kinokok közremûködésével a film az életben elérhetetlen dolgok megvalósítására is képes.

Mozgásban levô rajzok, sémák. A jövôrôl szóló tervek. Filmvásznon a relativitás-elmélet.

Üdvözöljük a mozgások szükségszerû fantasztikumát.

A hipotézisek szárnyán propellerként forgó szemünk szertefut a jövôbe.

Hisszük, hogy közel van az a pillanat, amikor a taktikázásból eddig kipányvázott mozgásorkánt a térbe zúdíthatjuk.

Éljen a dinamikus geometria, a pontok és vonalak, síkok, térfogatok futtatása,

éljen a mozgó és mozgató gépek költészete, a kapcsolókarok, kerekek és acélszárnyak poézise, a mozgások fémes csengésû kiáltása, éljenek a vakító fintorú vörösen izzó áramlatok!

1922

A " FILMSZEM" ( Kinoglaz) c. filmrôl

Ez a világ elsô olyan kísérlete, amelyben színészek, díszlettervezôk, rendezôk nélkül hozunk létre filmalkotást és nem veszünk igénybe sem mûtermet, sem díszletet, sem kosztümöt.

A szereplô személyek továbbra is ugyanazt csinálják az életben, amit rendesen szoktak.

Jelen film a mi valóságunk felvevôgépekkel intézett támadása. Az alkotó munka témáját készíti elô, háttérben az osztályellentétekkel és mindennapi életünk ellentmondásaival. Felfedve az anyagi javak és a kenyér eredetét, a felvevôgép minden munkásnak megadja azt a lehetôséget, hogy szemléletesen meggyôzôdjék róla: az anyagi javak egyedül csak tôle, a munkástól származnak, következésképpen ezek az ô tulajdonát is képezik.

Amikor levetkôztetjük a flörtölô úrinôt és az elhájasodott burzsujt, amikor visszaszolgáltatjuk az élelmet és az anyagi javakat az elôállító munkásoknak és parasztoknak, milliós tömegeknek adjuk meg azt a lehetôséget, hogy kezdjenek kételkedni annak szükségességében: kell-e az élôsködôk kasztját öltöztetni és etetni.

Mind tartalmi szempontból, mind pedig a formai útkeresés szempontjából önálló film- kísérletünk sikere esetén filmünket a „Világ proletárjai, egyesüljetek!" c. világfilm prológusává tesszük. Ez utóbbi elôkészületi munkáival a Hármak Tanácsa a kinokok legfelsô szerve foglalkozik. A Hármak Tanácsa, mely politikailag kommunista programra támaszkodik, arra törekedik, hogy a leninizmus eszméit honosítsa meg a filmmûvészetben, hogy ezek mély tartalma ne a jól-rosszul sikerült színészi mimikában jusson kifejezésre, hanem magának a munkásosztálynak munkájában és gondolataiban.

Próbálkozásunkat megnehezíti az alacsony technikai színvonal. A stúdiókban rendelkezésünkre álló felvevôgépek alkalmatlanok arra, hogy a felvételekkel kapcsolatos újszerû elképzeléseinket megvalósíthassuk. De a rossz technikai feltételek, a tizenkilenc „Filmigazság" forgatása során szerzett keserû tapasztalatok ellenére bízunk abban, hogy már elsô munkánkban (a prológusban) sikerül majd a néptömegek tekintetét a felvevôgép segítségével tisztázott szociális és vizuális jelenségek (nem szívet andalító és nem is bûnügyi jellegû) kapcsolatára irányítanunk.

A kinokok az anyagból indulva jutnak el a filmalkotásig (és nem fordítva), éppen ezért nem helyeslik, ha munkájuk kezdeti stádiumában úgynevezett „forgatókönyvet" követelnek tôlük.

A forgatókönyv, mint irodalmi produktum a közeljövôben teljesen el fog tûnni a filmesek gyakorlatából.

Figyelembe véve azonban az Állami Filmvállalat vagy a Közoktatásügyi Népbiztosság részérôl felmerülô esetleges aggályokat (elôzetesen jóváhagyott forgatókönyv nélkül képesek leszünk-e eszmeileg és technikailag tökéletes filmalkotást létrehozni), írásbeli jelentésemhez mellékelem a kamerapozíciók sémáját és a szereplô személyek, valamint a helyszín hozzávetôleges jegyzékét.

1923

A "FILMSZEM"

(Hatrészes dokumentumfilm)

A „Filmigazság" áttörte a filmdrámák egységes frontját.

Nincs szükség arra, hogy ezt az áttörést a NEP dugójával tömjük be, sem arra, hogy a megalkuvó szeméttel töltsük fel.

Az utóbbi idôben megjelent nagyszámú utánzat, vagyis olyan film, amely a „kinokok" (a „Filmigazság" munkatársai) módszerét igyekszik utánozni, arra készteti a kinokokat, hogy a tervezettnél kissé korábban kezdjék meg határozott támadásukat a polgári filmgyártás birodalma ellen. Az elôzetes felderítés feladata az Állami Filmvállalatnál mûködô kinok-csoportra hárul, ez a kollektíva ugyanis nagyobb tapasztalattal rendelkezik. Kidolgozták a felvevôgépek támadási tervét. Az egész filmhadjárat (8-10000 méter) a „Filmszem" jelszó és fedônév alatt megy végbe. Az Állami Filmvállalatnál dolgozó csoport a felderítést egy felvevôgéppel végzi (ennél több nem áll rendelkezésünkre). A csoport valószínûleg az elsô rész kezdetét fogja összeállítani. Összesen hat részt terveztünk.

Az elsô rész eleve számol hiányos felszerelésünkkel. A mûtermi feladatok elvégzésére alkalmas technika a mi munkánknak nem felel meg. Ebben a részben a felvevôgép óvatosan benyomul az életbe, miután valamilyen könnyen sebezhetô pontot kiválasztott és orientálódik az adott vizuális feltételek között. A következô részekben a felvevôgépek számának növelésével egyidôben megnövekedik a térség is, amelyet megfigyelés alatt tartunk. A földgolyó különbözô helyeinek, az élet más és más szögletének szembeállítása útján fokozatosan kutatjuk a látható világot. Minden soron következô rész elmélyíti a valóság világos megértését. Szinte egyszerre nyílik ki a szeme felnôttnek és gyereknek, mûveltnek és analfabétának. A dolgozó milliók látásuk kitisztulása után kételkedni fognak abban, hogy a burzsoá világrendet támogatniok kell.

Ebben a grandiózus filmhadjáratban részünkrôl nem vesz részt egy rendezô, színész vagy díszlettervezô sem. Elvetjük a Stúdió kényelmét. Kiseperjük a díszleteket, a sminket, a kosztümöt. Mivel a csata lefolyását, kimenetelét elôre nem tudhatjuk, filmhadjáratunk forgatókönyvét sem lehet elôre elkészíteni. Az anyagtól a filmalkotásig haladva (és nem fordítva) a kinokok lecsapnak a játékfilmgyártás utolsó (de legszívósabban védett) bástyájára, az irodalmi forgatókönyvre. Teljesen mindegy, hogy utóbbit szórakoztató elbeszélés formájában tálalják, vagy ún. elôzetes montázsleírást, a forgatókönyvnek, ennek a filmtestbe került idegen elemnek örökre el kell onnan tûnnie.

Nem láthatjuk elôre a hadjárat kimenetelét, nem tudjuk tehát megmondani, hogy ez a 8000 méter a mi filmoktóberünk lesz-e vagy sem. A legerôsebb fegyver, a legfejlettebb technika az európai és az amerikai filmburzsoázia kezében van. Az emberiség háromnegyed része a burzsoá filmdrámák ópiumkábulatának részese.

Csak a Szovjetunióban, ahol a filmfegyver az állam kezében összpontosul, lehet és kell is harcot indítani a látásért, a néptömegek elvakítása ellen.

A kinokokat legegyszerûbben talán úgy jellemezhetnénk, hogy ôk azok, akik a világot a proletár világforradalom szellemében látják és mutatják meg.

1924

A „FILMSZEM" születése

Fiatal éveimben kezdôdött az egész. Akkoriban fantasztikus regények (A vaskéz {zseleznaja ruka}, Felkelés Mexikóban {voszsztanyije v mekszike}) írásába fogtam. Ezután írogattam kisebb karcolatokat (Bálnavadászat {ohota na kitov}, Halászat {ribnaja lovlja}), de poémák (Masa) szatirikus versek (Puriskevics, A szeplôs lány {gyevuska sz vesznuskami}) is megfogalmazódtak bennem.

Késôbb a gyorsírásos feljegyzések, gramofonfelvételek montírozása kötötte le minden idômet. Ez lett a szenvedélyem. Az a gondolat foglalkoztatott, hogy lehet-e hangdokumentumokat szerezni és azokat feljegyezni. Azon kísérleteztem hogy a vízesés zaját, a fûrészüzem stb. hangjait szavakkal, betûkkel adjam vissza.

Egy szép napon, 1918 tavaszán hazatértem az állomásról. A távozó vonat még ott zakatolt, fújtatott fülemben,.. még ott recsegett egy káromkodás, hallottam egy búcsúcsók neszét,... még bennem zengett egy elhangzott kiáltás... Nevetés, fütty, különféle hangok, állomási gongütések, mozdony pöfögése... Suttogás, kiáltás, búcsúszó... És peregtek gondolataim: végre is szereznem kell egy olyan készüléket, amely nem leírni fogja, hanem fel fogja jegyezni, mintegy fotografálja ezeket a hangokat. Különben nem lehet ôket egybefogni, montírozni. Szertefutnak, mint ahogy az idô is elúszik. Avagy esetleg felvevôgépre lenne szükség? A látható jelenségeket kellene feljegyezni? Tömörítsük tehát ne a hallható, hanem a látható világot. Elképzelhetô-e, hogy az adná a megoldást?

Következô pillanatban: találkozás Mihail Kolcovval, aki felajánlotta, hogy dolgozzam a filmnél.

Elôttünk a Malij Gnyezdnyikovszkij 7, megkezdôdnek a „Filmhét" híradó munkálatai. De ezek csak az elsô lépések. Ez távolról sem az, amit szeretnénk. Hiszen a mikroszkóp szeme oda is behatol, ahova a felvevôgépem nem nyer betekintést. Hiszen a teleszkóp szeme eljut a távoli, szabad szemmel megközelíthetetlen világokhoz. De mit csináljunk a felvevôgéppel? Mi lehet az ô funkciója a látható világgal kapcsolatos hadjáratokban?

A „filmszemmel" kapcsolatos gondolatok. Mint gyors szem születik meg. A továbbiakban a „filmszemre" vonatkozó elképzelések tovább bôvülnek:

a „filmszem" mint filmanalízis,

a „filmszem", mint „intervallum-elmélet",

A „filmszem", mint a filmvásznon megjelenô relativitáselmélet, stb.

Megváltoztatom a szokásos 16 kocka/mp gyakorlatot. Bevezetjük a gyorsfelvétel mellett a rajzfelvételeket, a mozgó kamerával történô felvételeket, stb.

A „filmszem" úgy értendô, mint „az, amit a szem nem lát",

mint idôbeli mikroszkóp és teleszkóp,

mint az idô negatívja,

mint annak lehetôsége, hogy nagy messzeségekbe is ellássunk, hogy látásunkat semmi se korlátozza,

mint a felvevôgépek irányítása,

mint teleszem,

mint röntgenszem,

mint a „tettenért élet" stb. , stb.

Mindezek a legkülönfélébb meghatározások kölcsönösen kiegészítik egymást, mert a „filmszem"-en a következôket értjük:

a filmmel kapcsolatos eszközök összességét,

minden idetartozó találmányt,

minden eljárást és módszert,

amely segítségünkre lehet az igazság feltárásában és megmutatásában.

Tehát nem öncélú „filmszem"-rôl van szó, hanem a „filmszem" nyújtotta eszközökkel és lehetôségekkel feltárandó igazságról, vagyis filmigazságról.

A „meglepetésszerû felvételek" sem öncélúak, azt szeretnénk vele elérni, hogy az embereket maszk, sminkelés nélkül mutassuk be. Ne a játék pillanatában kapjuk ôket lencsevégre! A felvevôgép segítségével lemeztelenített gondolataikban szeretnénk olvasni.

A „filmszem" lehetôvé teszi, hogy segítségével a láthatatlant láthatóvá, a homályost világossá, a lappangó dolgokat nyilvánvalóvá tegyük, a leleplezettet tárjuk fel, a játékot nem-játékkal, a nem-igazságot igazsággal cseréljük fel.

A „filmszem" a tudomány és a dokumentumfilm összefogását valósítja meg a világ kommunista értelmezéséért folyó harc érdekében, arra tesz kísérletet, hogy a filmvásznon az igazságot, vagyis a filmigazságot mutassuk be.

1924

A nem-játékfilmgyártás jelentôsége

Annak ellenére, hogy a „filmgyártás" fogalma nem is olyan új keletû, hogy lélektani, áltársadalmi, áltörténeti bûnügyi filmdrámák nagy mennyiségben készültek már eddig is, hogy számtalan filmszínház mûködik jelenleg, mindezek ellenére kimondjuk, hogy a filmmûvészet igazi formáját alapvetô feladatait mind ezideig még nem ismertük fel. Ezen véleményünk a hazai és a külföldi filmmûvészeti törekvésekrôl szerzett ismeretek birtokában fogalmazódott meg bennünk.

Mirôl is van szó?

Arról, hogy a filmgyártás helytelen utakon járt és jár.

A múlt és a jelen mozija csak üzleti ügy. A filmgyártás egész fejlôdését profit-szempontoknak rendelték alá. És nincs abban semmi különös, hogy a széleskörû filmkereskedelem (vagyis a regényillusztrációkkal, románcokhoz, Pinkerton-darabokhoz készített filmillusztrációkkal való kereskedés) elkápráztatta a gyártókat és magába olvasztotta ôket.

Minden film csak irodalmi váz amit filmbôrrel vontak be.

A jobbik esetben (mint pl. a külföldi filmslágerekben) a bôr alatt filmzsír és filmhús nô. De filmcsontvázat sohasem láthatunk. Filmünk egyszerûen csak a közismert „csont nélküli rész", méghozzá karóba húzott (az író pennájára ültetett) állapotban. Összegezve az elmondottakat: filmalkotásaink nincsenek. Csak filmillusztráció és színház, irodalom, zene (kinek-kinek saját ízlése szerinti) együttélése valósult meg eddig.

Félreértés ne essék! Teljes szívünkbôl üdvözöljük azt, ha a filmet tudományos ismeretterjesztô célokra használják fel. De mi az effajta lehetôségeket csak mellékes, illusztratív funkciónak tekintjük. Egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy a széket fából készítik és nem lakkból, amivel egyébként bevonják. Biztosan tudjuk, hogy a csizmát bôrbôl varrják és nem abból a krémbôl készítik, amivel fényesítik.

És éppen itt van a baj, ebben rejlik az a jóvátehetetlen baklövés, hogy mind a mai napig azt tekintitek feladatotoknak, hogy valakinek az irodalmi cipellôit (filmsláger esetén párizsi divat szerint készült magas sarkú cipôrôl van szó) filmpasztával fényesítsétek.

Nem is olyan régen, ha jól emlékszem a „Filmigazság" 17. számának megtekintésekor az egyik jelenlevô filmes kijelentette: „Ez már pimaszság! Hiszen ezek suszterek, nem filmesek!" A közelben tartózkodó Alekszej Gan konstuktivista szellemesen megjegyezte: „Ha sok ilyen suszterunk lenne, ma nem itt tartanánk már."

A „Filmigazság" szerzôje nevében van szerencsém kijelenteni, hogy az alkotó számára rendkívül hízelgô annak fenntartás nélküli elismerése, hogy ô az orosz filmgyártás elsô susztere.

Ez így jobban hat, mint „az orosz filmmûvész" cím.

Megtisztelôbb, mintha „játékfilm-rendezô"-nek hívnák.

Dobjuk félre a cipôpasztát! Pokolba a fénybôl kreált csizmákkal! Csizmát bôrbôl kell varrni! Igazodjatok az elsô orosz filmsuszterekhez, a kinokokhoz!

Mi, a filmgyártás suszterei szólunk hozzátok, csizmatisztítókhoz: semmiféle filmcsinálásban eltöltött szolgálati idôt nem ismerünk el nektek. Ha pedig a szolgálati idô elônyt jelent, akkor az elsôsorban bennünket érint.

Az a jelentéktelen valami, amit mi gyakorlatilag létrehoztunk, mégiscsak több, mint a ti sokéves semmitek.

Két kezünk munkájával mi hoztunk létre elsôként filmalkotásokat, amelyek még ha bárdolatlanok, esetlenek is, ha híján vannak minden csillogásnak, ha nem is tökéletesek, mégis ezekre a dolgokra szükség van, elengedhetetlenül fontosak, céltudatos alkotások, maga az élet követeli ôket.

A filmalkotást így definiálhatnánk: „montázsszerûen látok".

A filmalkotás a tökéletes látás befejezett etûdje. A tökéletes látás pontosságát és mélységét minden létezô optikai eszköz, elsôsorban azonban a térben és idôben kísérletezô film felvevôgép segítségével érhetjük el.

A látómezô maga az élet.

A montázsstruktúra anyaga is az élet

A díszletek, a mûvészek szintén az életbôl valók

Nem tiltjuk, nem is tilthatjuk meg természetesen a festôknek, hogy képeket fessenek, a zeneszerzôknek, hogy zongoradarabokat komponáljanak, s a költôknek sem szabhatjuk meg, hogy ezentúl ne verseljenek a hölgyek örömére. Hagyjuk, hadd játszák ki magukat...

Ez azonban csak játék (ha mégoly leleménnyel fundálták ki is ôket), nem pedig maga az alkotás.

Az egyik legfôbb vád, amit velünk kapcsolatban rónak fel az, hogy a tömegek nem értenek meg bennünket.

Ha fel is tételezzük, hogy egyik-másik munkánk nehezen érthetô, ez a tény felmenthet-e bennünket az alól, hogy komoly munkát, kutatást folytassunk?

Ha a tömegeknek könnyû agitációs brosúrára van szükségük, jelentheti-e azt, hogy Engels vagy Lenin komoly munkáit már szükségtelen tanulmányozniok?... Lehetséges, hogy ma megjelenik közöttetek az orosz filmmûvészet Leninje, ti pedig nem adtok neki megbízatást, mert az ô produktuma újszerûen hat és kevéssé lesz érthetô számotokra.

A munkánkkal kapcsolatos helyzet azonban nem egészen így van. Lényegében egyetlenegy olyan filmet sem készítettünk, amely érthetetlenebb lett volna a tömegek számára, mint bármelyik filmdráma. Ellenkezôleg, érthetô vizuális kapcsolatot teremtettünk a témák között és ezáltal jelentôs mértékben csökkentettük a feliratok jelentôségét, sikerült közelebb hoznunk a filmvásznat a kevéssé szakavatott nézôk számára is, ami jelen pillanatban különösen fontos.

És mintha csak a munkás-paraszt tömegek irodalmi dajkái fölötti gúnyból történt volna, elôbbiek gyorsabb felfogásúaknak bizonyultak kéretlen dajkáiknál.

Ezek szerint két szélsôséges álláspont létezik.

Az egyik a kinokoké, akik az igazi élet megszervezését tûzték ki célul.

A másik szempont: a különféle élményekkel, kalandokkal tarkított agitációs és játékfilmi elemeket is tartalmazó filmdráma felé történô orientálódás.

Az egész állami és magántôkét, minden technikai és anyagi eszközt jelenleg, nagyon nem helyesen, a mérleg másik, „agitációs-játékfilmi" serpenyôjébe dobták.

Mi pedig a korábbi gyakorlatnak megfelelôen puszta kezünkkel ragadjuk meg a munkát és bizakodva várjuk, míg ránk kerül a sor, hogy átvegyük a termelés irányítását és gyôzhessük.

(1923)

Vertov, Dziga írásaiból

Dziga Vertov: Cikkek, naplójegyzetek, gondolatok. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum 1973 Budapest (Filmmûvészeti könyvtár, 45.)7-14., 39-41.,48-51., 52-55., 42-47.lap

Eredeti megjelenés:
Sztat ü, dnevniki, zamüszlü. Isszkusztvo 1966 Moszkva
-MI-kiáltvány-változat(Kinofot,1922.l.szám)
-A "FILMSZEM" (Kinoglaz) c. filmrôl (1923)
-A "FILMSZEM" (Hatrészes dokumentumfilm) (Pravda, 1924. július 19.)
-"FILMSZEM" születése (1924) lap.
-A nem-játékfilmgyártás jelentôsége (1923)

Dziga Vertov (Denis Kaufmann, 1897-1954)