| Tartalom / Contents | Keresés az Intermedia-oldalakon / Search on the Intermedia sites | Intermedia home |
Moholy-Nagy LászlóA szelet-embertôl az egész emberigAz ember minden cselekedete és kifejezése különbözô alkatrészekbôl tevôdik össze, amelyek [mind] biológiai felépítettségében vannak megalapozva. Minden megnyilatkozása egy-egy leszámolás a világgal és önmagával, s betekintést enged pillanatnyi állapotába. Termékeny azonban a kifejezés csak akkor, ha - az egyéni kielégítésen túl - objektív érvénye van a kollektivitás számára. Ezért ma minden törekvésünknek, de különösen a pedagógiaiaknak arra kell irányulniuk, hogy megint e fundus birtokába jussunk. Azért érdekel ma kevésbé bennünket az emberi megnyilatkozások intenzitása és kvalitása: a „mûvészet" mint inkább ember voltunk elemei amelyek mûködésünket és létformánkat törvényszerûen meghatározzák. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a mûvészetet el kellene ejtenünk, nem jelenti azt, mintha a nagy egyéni értékek a mûvészet területén kérdés tárgyává tétetnének. Ellenkezôleg: éppen ezek azok amelyek amaz elemekben legmélyebben gyökereznek. Legnagyobbrészt azonban az egyéni értelmezés egyszerisége és bálványozó hajlandósága miatt rejtve maradnak. A szelet-ember Csak ami a saját élmények egészébôl kikristályosodik, csak az lesz az ember igazi építôanyaga. Ezzel szemben a mai nevelés elköveti azt a hibát, hogy elsôsorban egyes élmények szerzésére fekteti a fô súlyt. Ahelyett, hogy a saját középpontját tágítaná, mint ahogyan azt a primitív ember léte kényszerûségébôl teszi, amikor egy személyben vadász, kézmûves, építômester, orvos stb., a mai ember - összes többi képességeit kihasználatlanul hagyva - csak egyetlenegy mesterséggel foglalkozik. A tradíció, a tekintély súlya megfélemlítik a mai embert, bizonyos élményterületeken túl nem merészkedik. Szakember lesz belôle. Nincsenek többé eredeti élményei. Állandó harcban ösztöneivel a külsôleges tudás erôszakot vesz rajta, belsô biztonsága eltûnik, nem mer többé saját magának szeme sem lenni. A specialisták mint egy hatalmas titkos szervezet tagjai elzárják az utat a sokoldalú egyéni élményekhez, amelyek pedig az egészséges ösztönû ember számára nemcsak lehetségesek, hanem biológiai jóléte miatt egyenesen kívánatosak. A hivatás megválasztása gyakran külsô indokok alapján történik: az ember cukrász lesz vagy asztalos, mert éppen akkor e hivatásokban tanulóhiány mutatkozik; az ember ügyvéd lesz vagy gyáros, mert átveheti az apja üzletét. A hangsúly az egyes hivatások éles elkülönítésén, a specializálódáson van; a kereslet uralkodik. Így lesz az ember lakatos, vagy ügyvéd, vagy építész stb. (egy zárt szeletben), és még a jobbik eset, ha a hivatás-ember tanulmányai befejeztével még szaktudását tovább bôvíteni igyekszik, ha a maga speciális szeletét, amit az életbôl kivágott a maga számára, a végtelenbe igyekszik tágítani. E ponton felmondja a szolgálatot egész eddigi pedagógiánk, a számtalan hivatási tanácsadó és pszichotechnikai alkalmassági vizsga dacára. Minden kizárólag a mai termelési rendszer bázisán mûködik, amely a javak termelésének csak külsô alkalmait ismeri. A hivatás ma minden egyéb, csak nem egy közület céljaival és szükségleteivel való szolidaritás. A tulajdonképpeni élet a „hivatás" mellett folyik, amely gyakran kikényszerített és gyûlölt. A jövônek szüksége van az egész emberre Az ember szeleteszerû kiképzése ma nem kerülhetô el. Nem szabad azonban, hogy annyira menjen, hogy mellette az ember elsorvadjon - az oly nagyra tartott szaktudása mellett. A szelet-ember a központi, a közületbe organikusan belenôtt emberben kell gyökerezzék: erôs, nyílt, boldog, mint amilyen gyermekkorában volt. Ezen organikus biztonság nélkül a leggazdagabb szaktudás is (a felnôttek e „kiváltsága") tisztára mennyiségi gazdagodás anélkül, hogy általa az ember életintenzitása fokozódna, életének köre tágulna. Csak az érzés tisztaságával és a tudás józanságával egyformán felfegyverzett ember képes magát a speciális hivatásnak mégoly komplikált követelményeibe beledolgozni, s az egész életet uralni. Csak ezen az alapon találhatja meg az ember azt az élettervet, amely a közösségen belül a megfelelô helyre állítja. A mai termelôrendszer Minden hivatalos nevelôrendszer az akkori gazdasági rend eredôje. A mai gazdasági rend csak nagyon kevés helyen kedvez az ember kifejlésének. A mai élettempó ritkán nyújt alkalmat az embernek arra, hogy a dolgok és saját énje lényeges magváig elhatoljon. A mai termelés nem belsô szükségletbôl nô ki, nem is abból a szándékból, hogy a saját és a tömegszükséglet kielégítésére egymást kiegészítô módon termelvényeket állítsunk elô. A mai termelés robotmunka, hajsza; szociális szempontból tervszerûtlen, a legerôszakosabb profitpréselés; a legtöbb esetben teljes felfordítása eredeti értelmének. Ebben az állapotban van nem csak a munkás, a proletár, hanem mindenki, aki a mai termelôrend keretein belül dolgozik, csak fokozati különbségek vannak. A hajsza a pénz és a hatalom után az egész mai életet befolyásolja, lehat az egyén legmélyebb érzelmi életéig: már csak a külsô biztosítására gondol ahelyett, hogy a belsô biztosításán dolgozna. Hogy állunk a technikával? Könnyen azt következtethetné mindebbôl valaki, hogy tehát a mai ipari termelési rendszer, különösen pedig a technikai haladás elítélendô. A dolgot azonban nem így kell érteni. A technika organikus élettényezô. Kölcsönhatásban fejlôdik az emberiség gyarapodásával. Ez ad organikus jogosultságot neki. A technika nélkül, annak dacára, hogy a profitérdek és a hamis tôkehalmozó törekvések visszaélnek vele, életünk már nem gondolható többé el, se esztétikai, se erkölcsi vagy egészségügyi meggondolásokból. Életstandardunk nélkülözhetetlen segédeszköze. A technika tudná a kiáltó ellentéteket kiegyenlíteni s az idôt és teret áthidalva az emberek között a megértést elôkészíteni. A gépmunka lehetôségei - gazdasága és szellemes bonyolultsága által egyrészt, egyszerûsítése által másrészt - értelmes tömegtermeléshez kellene, hogy vezessenek, éspedig mindig tisztábban, minél inkább szem elôtt tartjuk feladatát: a tömegszükségletek kielégítését. Az összeütközés igazi oka technika és élet között itt van: nemcsak a mai termelési rendszer, hanem maga a termelési folyamat is alapjában javításra szorul. Találmány és racionalizálás fokozott mértékben kell korrigálják. Nem a technika ellen, hanem vele A jelszó tehát: nem a technika ellen, hanem - helyesen értelmezve - vele. Általa lehet szabaddá az ember, ha majd egyszer tudni fogja: mivégbôl. Ma még elég sokan azt hiszik, hogy az élettani szükségletek, az ösztönélet parancsai nagyrészt figyelmen kívül hagyhatók a már birtokunkban levô egzakt technikai, pontosan kiszámítható hatással mûködô segédeszközeink alapján. Hogy az alvás veronállal s a fájdalomcsillapítás pantoponnal egyenértékû ezen organikus folyamatok természetes lefolyásával. A civilizáció haladása e tekintetben igen sok félreértést és veszélyt hozott magával. A látszólagos ökonómia itt könnyen elvakítja az embert. Pedig csak amikor majd világossá lesz az ember elôtt, hogy a termelési közösségen belül az emberek életközösségét, s ezen belül a saját életét is meg kell oldania, csak akkor fogja a technikai haladás igazi értelmét megközelíteni. Mert nem a forma, nem a termelés csodás technikai folyamata kell, hogy elsôsorban érdeklôdésüket lekösse, hanem az ember egészséges életterve. Ebbôl kellene mindig a megfelelô gyakorlatot levezetni. Nem kevesebbrôl van ma szó, mint élettani alapunk visszaszerzésérôl. Csak ha ez megtörténik, csak akkor lehet szó a technikai haladás teljes kihasználásáról test-, táplálkozás-, lakás- és munkakultúrában. A technika tehát sohasem lehet cél, hanem mindig csak eszköz Az ember igyekszik ezen változtatni A mai alkotó ember tehát tudja, s szenved alatta, hogy a legmélyebb életértékek a külsô nyomás alatt (pénzszerzés, verseny, üzletes szellem) ma szétrombolódnak. Szenved vitalitásának tisztán materiális felhasználása alatt, ösztönei ellaposítása, biológiai feszültségei nivellálása alatt. Mégis, s bár a mai társadalmi helyzet a legalkalmatlanabb terület az ember kiegyenlített tevékenysége számára, egyesek magánéletében már jelentkeznek a megtisztult funkció-fogalmak. A nagy szellemi nekilendülések a mûvészetben, az irodalomban, a színházban, a filmben, a különbözô ifjúsági és nevelési mozgalmak fontos teljesítményeket hoztak. Éppen úgy a test- és légzéstorna mesterei, valamint a természetes gyógymód is. E kísérletek összessége egy új világot ígér, amely néhány helyen már ma kezdeteiben mutatkozik. De egy részecskéje sem érthetô meg e növekvô egésznek egymástól elkülönítve. Az egyes tagok összefüggése (tudomány, mûvészet, gazdaság, technika, nevelés), egymást áthatása mindig újból elôtérbe hozandó. Nem a tárgy, az ember a cél Ez a beállítottság arra fogja vinni az embert, hogy minden élettervet az ember önszámadásával kezdjen el. Nem hogy mi leszek, nem is hogy mit fogok, milyen tárgyat elôállítani lesz az elsô kérdés, hanem legelôször az egyén organikus funkcióit kell felismerni. Csak ha tudom, hogy organikus beállítottság(om) mire tesz alkalmassá, csak akkor térhetek át az akció területére, egy belülrôl megalapozott élet gyakorlatára. Így teremti meg az ember az organikus alapot egy termeléshez, amelynek központja az ember, s nem többé a profitérdek mechanikusan elôállított terményeivel. Mindenki tehetséges Minden egészséges emberben megvan a képesség, hogy az emberlétében alapozott energiákat kifejtse, ha abban a helyzetben van, hogy munkáját igenelheti. Eredetileg minden ember képes arra, hogy érzéki élményeket felvegyen és kidolgozzon. Minden ember hang- és színérzékeny, tapintás- és térbiztos stb. Ez azt jelenti, hogy eredetileg minden ember részesülhet az érzéki élmények minden örömében; ez azt jelenti továbbá, hogy minden egészséges ember aktíve, cselekvôleg zenész, festô, szobrász, építész lehet, éppen úgy, mind amikor beszél, „szónokká" lesz. Azaz: érzéseinek minden anyagban formát tud adni (ami nem jelent „mûvészetet"). Ezen állítás igazságát bizonyítja az élet: veszélyes helyzetekben, vagy a lendület pillanataiban az életösztön áttöri a konvenciók és gátlások falát, s minden embert váratlan magas fokú teljesítményekre ragad. A gyermekek és a primitívek munkái ugyanazt bizonyítják: a spontán megnyilatkozásaik olyan mélységekbôl fakadnak, amelyeket még nem temetett be a külsô kényszer. Példái ezek egy belsô szükségszerûségbôl folyó életnek. Ha tehát azt állítjuk, hogy minden egyed minden területen kifejezésre juthat, ha nem is mindjárt az objektíve legjobbhoz és a kollektivitás számára lényegeshez, úgy még nagyobb határozottsággal állítjuk, hogy minden egyed számára lehetséges kell legyen minden téren a már megalkotott mûveket magában felvenni. Némelykor az ilyen felvétel is csak fokozatosan megy végbe, a beállítottság, a nevelés, a szellemi képesség mértéke stb. szerint. De hogy a lényeges hosszabb vagy rövidebb idô alatt mindenki részére elérhetô, az ma már minden kétségen felül áll. Ha azután egyszer egy ilyen organikusan lefolyó életnek nagy irányvonalai le vannak fektetve, azzal együtt az emberi termelés irányvonala is meg van adva. Mert egy munka sem szabad - mint ez ma az ipari termelésben, a végtelenig menô munkamegosztásban gyakran történik - egy letört ember kétségbeesett cselekedete legyen, hanem minden munka organikus erôátvitel kell hogy legyen. Összefoglalás Összefoglalva tehát azt kell mondjuk, hogy a technikai civilizáció ártalmai ellen két oldalról lehet küzdeni: 1. egyrészt organikus, élettanilag meghatározott funkcióink következetes megfigyelése és biztosítása (tudomány, pedagógia, politika) által, 2. másrészt pedig a legbelsôbb lényünkbôl jövô kifejezés által, amely legmagasabb fokán mûvészet; mûvészet mint indirekt nevelôeszköz, amely az ember érzékeit élesíti és azokat minden lehetséges megrohanás ellen megvédi, éspedig intuitív biztonsággal elébe vágva egy még csak eljövendô, de minden bizonnyal bekövetkezô állapotnak. Nincs sürgôsebb probléma, mint e kívánalmakat az elméleten túl a megvalósításhoz vinni. Kb. százharminc esztendeje forog már az emberiség körül gondolatokkal, szavakkal és tett-kísérletekkel. Ami ma történik, az sem több hitvallásnál, nem beteljesedés. Részletmegoldásokat nem lehet elfogadni; ahhoz túlságosan be vagyunk ágyazva az ipari kollektivitásba, egy részletlázadás csak szimptómája a rettenetes nyomásnak. Hatásos segítséget csak a magát felismerô és magát másokkal a legnagyobb mérvû közösségé összekapcsoló ember fog találni. Anyagi okok lehetnek alkalmai az ember lázadásának, egy forradalomnak, de sohasem döntô okai. A harcoló mindig tudatában kell maradjon annak, hogy az osztályharc végeredményben nem a tôke, nem a termelôeszközök birtokáért folyik, hanem valóságban a belsôleg kielégítô munkáért, az egészséges életért és a megváltó erôkifejtésért. Utópia? Nem, de fáradhatatlan pionírmunka. Mindent feltenni a célért - a legfôbb kötelessége annak, aki már eljutott egy organikus életvitel felismeréséhez. Pionírmunka e célkitûzéssel: az embert funkciói készségében kell megtartani és fejleszteni - de nem csak fejleszteni, hanem kiteljesedésének külsô feltételeit is számára biztosítani. Itt nô át a pedagógiai probléma politikaiba; s mint ilyen lesz mindig érezhetô, amikor az ember kilép az életbe, s a fennálló renddel kell leszámolnia.
(1929)
Moholy-Nagy László: A szelet-embertõl az egész emberig címmel közölt írása eredetileg a Von Material zu Architektur (1929, Bauhausbücher 14) címû könyvének bevezetõ fejezete. Magyar kiadás: Az anyagtól az építészetig (Corvina, 1972 Budapest 10-15. lap. - eltérõ fordításban) Magyarul elõször a Korunk 1930. V. évf. 2. számában jelent meg. Újraközlése szerkesztõi jegyzetekkel (melyeket itt elhagytunk): A festéktõl a fényig (Kriterion 1979 Bukarest 51-61. lap)
Moholy-Nagy László (1895-1946)
|
| Tartalom / Contents | Keresés az Intermedia-oldalakon / Search on the Intermedia sites | Intermedia home |