A Magyar Képzőművészeti Egyetem régóta szükséges felújítása a küszöbön áll. Több, mint 100 ülőhelyes vetítőterme, ahol többek között a művészettörténet előadások zajlanak, 1964-ben nyerte el jelenlegi funkcióját. Azóta nem történt érdemi változás a teremben. A lehajtható padokra a hallgatók a dolgok rendje szerint szabadon firkálnak, így a padok az évek alatt gazdag és rétegzett vizuális felületté váltak.

2016 áprilisában kezdeményezésemre szisztematikusan végigrepróztuk a padokat. A munkában az Intermédia Tanszék diákjai: Becze Dóra, Demeter Dávid és Szapu Dániel vettek részt. A jó minőségű és nagyfelbontású képek lehetővé teszik, hogy az egyes padfirkákra ráközelíthessünk.

Az anyag először 2017 márciusában az Erre szabad című kiállításon került bemutatásra interaktív installációként, melyet Szapu Dániel valósított meg.

Az online verzió létrehozásában Fernezelyi Márton nyújtott segítséget.

Eperjesi Ágnes
MKE Intermédia