filmvagas

Az intermédia tanszék vágószobájában celluloid archív filmek és perforált magnószalagok felhasználásával lehetőség van kisfilmeket készítésére.

Az elmúlt évben a kurzus óraadója storyboardot és koncepcióleírást kért a hallgatóktól. Opcionálisan választható témakánt Erdély Miklós A zuhanás mint ittlét c. versének az EM90 zenekar által megzenésített változatát ajánlotta.

Ez a weboldal összegyűjti a hallgatók munkáit.

A kurzus hallgatói:

Kincses Gergő (grafikus)
Csököly Adél (im)
Nagy Dániel (szobrász)
Kecső Kristóf (szobrász)
Sebők Sarolta (festő)
Anca Iris (im)
Mike Flóra (grafikus)
Vad Zalán (grafikus)
Domonkos Attila (szobrász)
Horváth Álmos (im)

Kincses Gergő (grafikus)

Csököly Adél (im)

Nagy Dániel (szobrász)

Kecső Kristóf (szobrász)

Sebők Sarolta (festő)

Mike Flóra (grafikus)

Vad Zalán (grafikus)

Domonkos Atilla (szobrász)

Horváth Álmos (im)

A zuhanás mint ittlét c. dalból indultam ki.

A „zuhanás” és a megérkezés témájával foglalkoztam. Szerettem volna absztraktabban ábrázolni a helyváltoztatást és egy test-forma létezését.

1. Technikailag fekete alapról kaparnám vissza a mintákat, egyesével megrajzolva a képkockákat, ahogy egy „puzzle” játék darabja megtalálja a viszonylagos „helyét”. Ezt a mozgó darabot színekkel emelném ki.

2. Áttetsző alapra festenék, ahogy átfolyik egyik szín a másikba, majd ez loopolódna (ismétlődne).

A rajzoló álmában, saját maga megelevenedik storyboardjában, mely rémálomból felébred, de csak egy álmodott valóságba, amit a megelevenedett rajz rajzol storyboard-jában, talán a rajzoló álmában a storyboard storyboardjában. Vagy megőrültem…?

Gyerekkoromban volt visszatérő álmom, hogy a bogarak emberméretet öltöttek körülöttem, és akárhányszor segítséget kerestem, a felnőttek valahol mindig elérhetetlenek voltak. A takaró, ami aztán visszavisz a valóságba az álmomban, még mindig megvan a kamrában valahol itthon.

Változás

Az általam rajzolt storyboard azt a folyamatot mutatja be, hogy egy szerelmi csalódás után hogyan tud az ember minőségben romlani. Az első oldalon egy pár szétválása zajlik, ahol egy harmadik személy is bekerült az elválás után. A jobb oldali alak fokozatosan befeketül (depresszió, szomorúság). A másik oldalon a bal oldali alaknak nem jön össze a dolog. Ezek után az anno még tiszta alak teljesen fekete lesz, majd elkezd egy védelmi aurát vonni maga köré Az alakok a kérdőjellel a futókalandok, akiket nem ismer és nem is akar megismerni. Ilyenné válik neki az is, akit régen ismert. Az utolsó képkockán még verbálisan bele is rúg. A harmadik oldalon a bal oldali alak teljesen kikerül a képből, feltehetően örökre. Az ismeretlenek sora egyre bővül, ahogy az aurája is a fekete alaknak, a kép távolodása pedig pontot tesz, hogy ez így is marad.

Elképzelt filmemben azt a számomra érdekes, leegyszerűsített napot szeretném megjeleníteni, amely az epreskerti műtermemben egy alkotó napot jelenít meg pár képben. Maga a film azt mutatja be, hogy megérkeztem szokott módon, a műteremben szokásos módon megiszom a reggeli kávét és közben kitalálom, hogy mit tegyek ma. Miután ez megvan pár folyamat ábrázolásában, ahogyan munkáimat készítem, majd a végén az elkészült munka. Az utolsó esti kávé pedig egy olyan szokásomat szimbolizálja, hogy a reggeli kávémat sosem tudom befejezni a hamarabb érkező tettvágy miatt, úgyhogy általában amikor elkészült a munka és még a vizsgálódás-fázis van, akkor szoktam befejezni.

A sztori nem "értelmes", érthető vonalon fut, hanem olyan, mint egy álom. Dolgok egymásba mosódnak, átalakulnak, minden szürreális, kavarog a tér folyamatosan, és egy álom érzését adja át ezzel. Dialógot nem szeretnék bele, maximum néhány furcsa mondatot-megszólalást, amit ezek a feltűnő, amorf alakok mondanak, és rögtön el is tűnnek. Vagy csak a "háttérből szól", mint egy furcsa narráció.

A koncepció ismét a szobrászathoz kötődik. Egy absztrakt szobor születését mutatja be, ahol minden kockában a szobor létrejöttének egy-egy fázisát akartam láttatni. A síkból, a semmiből kinövő és szoborrá átalakuló tárgy történetét mutatja be röviden.